A HAKONE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1993.-ban alakult RICOPY BUDAPEST Kft. néven. Alapító tagjai között volt az akkori idők legnagyobb RICOH forgalmazója és szervize a RICOPY Másolástechnikai Kft. Az eredeti koncepció szerint - figyelembe véve azt a körülményt, hogy akkor a RICOH Co.-nak még nem volt közvetlen képviselete Magyarországon - a megalapított társaság feladata lett volna a budapesti-, ill. pestmegyei RICOH központ felépítése.
Többszöri átalakulást és társasági szerződés módosítást követően a cég mostani formáját 98 tavaszán alakította ki. Ma 33-67%-os részarányban két magánszemély a társaság tagja.
Dr. Székely-Kolozs Jánosné, aki egy könyvelői irodát tart fenn - és természetesen a cég könyvelését is végzi - valamint jómagam a cég ügyvezetője Hollósi György, aki a RICOH-hoz füződő kapcsolatomat az alábbiakban szeretném közzé tenni:
1982 (!) februárjában, amikor Amszterdamban a RICOH-nál az első szakmai tanfolyamot elvégeztem számomra egyértelművé vált, hogy megtaláltam azt a céget, és azokat a termékeket, amire a jövőmet alapozhatom. Ezek a RICOH másológépei voltak.
HAKONE Japán egy nemzeti parkja, Kioto és Tokio között helyezkedik el, egész közel Gotembához, ahol is a RICOH Co. központja működik. Mindezt akkor tudtam meg, amikor 1996-ban a RICOH vendégeként feleségemmel két hetet töltöttem Japánban. HAKONE taván (Ashi tó) egy ötszintes sétahajóról a ködön keresztül megpillantva a FUJI hófödte süvegét bizony nem mindennapos élményben volt részünk.
Különleges ajándék lehet egy kismackó egyedi pólóban!
Lepje meg kedvencét egy egyedi kendővel!
Minden korosztály számára tökéletes ajándék és kikapcsolódás egy egyedi puzzle!
Örökítse meg különleges élményeit képeslap formájában!
Minden jog fenntartva HAKONE Kft